1. A gyalogos a közúti közlekedés gyalog közlekedő résztvevője; gyalogos
a) a fogáthajtó és az a személy is, aki
olyan kézikocsit húz vagy tol, amelynek teljes hossza nem
haladja meg a 150 cm-t,
b) az a személy is, aki olyan kézikocsit húz vagy
tol, amelynek teljes szélessége nem haladja meg a 6OO mm-t
c) mindannak a motor nélküli járműnek a vezetője is,
amely 30 km/óránál kisebb sebességgel halad.
[?] . ( 2 pont )
2. A korlatozás tilalma azt jelenti,
a) a járművezető köteles olyan magatartást
tanúsítani, hogy a közúti
közlekedés más résztvevőjét
semmiképpen ne akadályozza,
b) az útitársának tilos a járművezető
figyelmét hangos beszéddel, telefonálassal, italok
fogyasztásával vagy más hasonló
tevékenységgel elvonni,
c) a jármű vezetőjének semmilyen
körülmények között sem szabad az
előzött jármű vezetőjét figyelmeztető
hangjelzéssel vagy figyelmeztető fényjelzéssel
zavarni.
[?] . ( 2 pont )
3. A járművezető köteles elsőbbséget adni a
gyalogos-átkelőhelyen (zebrán) áthaladó
gyalogosoknak,
a) eközben tilos őket veszélyeztetnie és
korlatoznia; e célból járművét köteles
megállítani,
b) eközben tilos őket veszélyeztetnie, de
korlátozhatja őket, ha ezt folyamatos haladása
megköveteli,
c) e célból járművét csak akkor
köteles megállítani, ha
továbbhaladásával sérülést
okozhatna nekik.
[?] . ( 2 pont )
4. Ott ahol két forgalmi sáv egy forgalmi sávra
szűkül anélkül, hogy nyilvánvaló lenne,
melyik a folyamatos sáv,
a) a jobb forgalmi sávban haladó járműnek tilos
veszélyeztetnie a bal forgalmi sávban közlekedő
járművet,
b) mindig a súlyosabb járműnek van haladási elsőbbsége,
c) a bal forgalmi sávban haladó járműnek tilos
veszélyeztetnie a jobb forgalmi sávban közlekedő
járművet.
[?] . ( 2 pont )
5. Annak a villamosnak, amely bekanyarodás vagy más
menetirány-változtatás esetén keresztezi a
tőle jobbra vagy balra haladó jármű
menetirányát, és jelzi
menetirányának megváltoztatását,
a) haladási elsőbbsége van,
b) nincs haladási elsőbbsége,
c) elsőbbséget kell adnia a tőle balra közlekedő járműnek.
[?] . ( 2 pont )
6. Más járművek vezetői a
közhasználatú
tömegszállító járműnek, az
autóbusznak vagy a trolibusznak kötelesek lehetővé
tenni a megállóhelyről vagy
megállósávból való elindulást
mégpedig menetsebességük
csökkentésével, esetleg járművük
megállításával is
a) lakott területen kívül,
b) lakott területen,
c) lakott területen és lakott területen kívül is.
[?] . ( 2 pont )
7. Járművel tilos megállni és várakozni gyalogos-átkelőhelyen
a) és előtte 5 m-nél kisebb távolságban,
b) és mögötte 5 m-nél kisebb távolságban,
c) és előtte 5 m-nél, valamint mögötte 5 m-nél kisebb távolságban.
[?] . ( 2 pont )
8. Ha világít a villogó fehér fényt adó lámpa,
a) a jármű 80 m-rel a vasúti átjáró
előtt legfeljebb 6O km/óra sebességgel haladhat,
b) a jármű köteles megállni,
c) a jármű 50 m-rel a vasúti átjáró
előtt és a vasúti átjáróban
legfeljebb 5O Km/ óra sebességgel haladhat.
[?] . ( 2 pont )
9. Oldalkocsi nélküli motorkerékért
a) tilos vontatni és vontatásra használni,
b) szabad vontatni és vontatásra használni,
c) szabad vontatni, de vontatásra használni tilos.
[?] . ( 2 pont )
1O. A járművezető melletti ülésen (üléseken) tilos szállítani
a) 15 éven aluli és 160 cm-nél alacsonyabb
testmagasságú személyt, ha nem használ
hatóságilag jóváhagyott biztonsági
rendszert,
b) 12 éven aluli és 15O cm-nél alacsonyabb
testmagasságú személyt; az nem
érvényes, ha az ilyen személyek
hatóságilag jóváhagyott és
számukra készült biztonsági rendszert
használnak,
c) 60 éven felüli személyt, ha nem használja
a hatóságilag jóváhagyott és
számara készült biztonsági rendszert.
[?] . ( 2 pont )
11. Ha a közúti baleset következtében sem a
balesetben részes járművek valamelyikében, a
szállított dolgokat is beleértve, sem a más
vagyonban keletkezett kár nem érte el a külön
jogszabály szerint meghatározott havibérrel
jutalmazott alkalmazott minimálbérének
tízszeresét, ha a közúti baleset halalt vagy
személyi sérülést nem okozott, ha a baleset
következtében nem rongálódott meg a
közút vagy valamilyen közhasznú
berendezés, ha veszélyes anyagok nem szivárogtak
ki, a baleset részesei a balesetet haladéktalanul
kötelesek jelenteni a rendőrnek,
a) de csak ha kifejezetten nem egyeztek meg másképp,
b) de csak ha a járművek valamelyike üzemképtelen,
c) mégpedig minden körülmények között.
[?] . ( 2 pont )
12. A kézi meghajtású, illetve segédmotoros
betegszállító (toló)kocsin közlekedő
mozgáskorlátozott személy
a) csak a jobb útpadkát használhatja,
b) csak a bal útpadkát használhatja,
c) bármelyik útpadkát vagy az úttest bármelyik szélét használhatja.
[?] . ( 2 pont )
13. A rendőr jogosult bevonni a járművezetői engedélyt, ha
a) olvashatatlan a jármű rendszámtáblája,
b) lejárt érvényességének
határideje, vagy ha érvénytelen a jármű
forgalmi engedélye (nyilvántartási
igazolólapja),
c) lejárt érvényességének határideje.
[?] . ( 1 pont )
14. Az M és N kategóriába sorolt gépkocsinak rendelkeznie kell
a) legalább egy kitámasztó ékkel a gépkocsi minden futóműve számára,
b) biztonsági öltözékkel (fényvisszaverő
mellénnyel, overallal, nadrággal, kabáttal, vagy
köpennyel) amely a sofőr üléséről
elérhető közelségében van elhelyezve,
c) motoros gyógyszer-dobozzal és tűzoltó készülékkel.
[?] . ( 1 pont )
15. A jármű műszakilag alkalmatlannak bizonyul, és ki
kell zárni a közúti forgalomból az
észlelt meghibásodás
eltávolításának időpontjáig abban az
esetben, ha
a) a hátsó ütköző lakkozása meg van sérülve,
b) a sofőr helyéről a kilátás gátolva van, vagy teljesen lehetetlen,
c) a sofőr helyéről nincs lehetőség
beállítani a jobb elülső visszapillantó
tükröt.
[?] . ( 1 pont )
16. Az itt ábrázolt, kiegészítő
táblával ellátott jelzőtábla
jelentése:
a) Csúszásveszély 2 km-es útszakaszon.
b) Veszélyes útkanyarulatok 2 km-es útszakaszon, az első jobbra.
c) 2 km-re levő forgalmi akadályok kikerülésének módja.
[?] . ( 2 pont )
17. Az itt ábrázolt jelzőtábla szerint tilos
a) gépjárművel és motor nélküli járművel behajtani,
b) a jelzett járműfajtákkal behajtani,
c) a jelzett járműfajtákat előzni.
[?] . ( 2 pont )
18. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Kötelező kikerülési irány.
b) Veszélyes emelkedő.
c) Megfordulni kötelező.
[?] . ( 2 pont )
19. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Főútvonal vége; a jelzőtábla arról
tájékoztat, hogy a legközelebbi
útkereszteződésben ez az út mar nem
főútvonal.
b) Autóút vége.
c) Alárendelt út vége; a jelzőtábla arra
figyelmeztet, hogy a legközelebbi útkereszteződésben
a járművezetőnek haladási elsőbbsége van.
[?] . ( 2 pont )
20. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Terelőút.
b) Autópályára vezető útirányjelző tábla.
c) Autópálya.
[?] . ( 2 pont )
21. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) A forgalmi sávok számának csökkenése.
b) Autóbusszal behajtani tilos tilalom vége.
c) Autóbusz-forgalmi sáv vége.
[?] . ( 2 pont )
22. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Gyermekek.
b) Lakó-pihenő övezet.
c) Lakott terület kezdetének megjelölése.
[?] . ( 2 pont )
23. Az itt ábrázolt útburkolati jel
a) a kerékpárosok megszabott haladási irányát jelzi a kerékpárúton,
b) a kerékpáros-átkelőhely előjelzése,
c) a mopedek haladási irányát jelzi a kerékpárúton.
[?] . ( 2 pont )
24. Utolsóként halad át az útkereszteződésen
a) a zöld jármű,
b)a piros jármű,
c) a sárga jármű.
[?] . ( 3 pont )
25. A zöld jármű hányadikként hajt be az útkereszteződésbe?
a) Másodikként.
b) Harmadikként.
c) Elsőként.
[?] . ( 3 pont )
26. A járművek a következő sorrendben haladnak át az útkereszteződésen:
a) 1.az ön járműve, 2.a kék, 3.a piros,
b) 1.a kék, 2.a piros, 3. az ön járműve,
c) 1. a piros, 2. az ön járműve, 3. a kék.
[?] . ( 3 pont )
27. Másodikként halad át az útkereszteződésen
a) a villamos,
b) a kékjármű,
c) a zöld jármű.
[?] . ( 3 pont )