1. A korlátozott látási viszonyok
a) olyan látási viszonyok, amelyek között a
gépjármű vezetője az üvegek szennyezettsége
vagy sérültsége miatt nem látja elég
tisztán a közúti közlekedés többi
résztvevőit,
b) olyan látási viszonyok, amelyek között a
közúti közlekedés résztvevői sem
egymást, sem az úton lévő tárgyakat nem
látják elég tisztán, főként
szürkülettől napkeltéig, ködben,
havazásban, sűrű esőben és alagútban,
c) látási viszonyok 18.OO és 7.OO óra
között, valamint július 1-jétől augusztus 31-ig
csak 2O.OO és 6.OO óra között.
[?] . ( 2 pont )
2. Ha az autó-buszforgalmi sávban a forgalmat
külön fényjelzésekkel (S 9a_Sg sz.)
irányítják,
a) azok a más forgalmi sávban közlekedő
tömegszállító járművekre is
vonatkoznak,
b) azok csak a villamosra és a trolibuszra vonatkoznak,
függetlenül attól, melyik forgalmi sávban
közlekednek,
c) azok csak az ebben a forgalmi sávban közlekedő járművekre vonatkoznak.
[?] . ( 2 pont )
3. Járművel tilos előzni
a) útkereszteződésben és 500 méterrel előtte,
b) ha közben lényegesen növelni kellene a menetsebességet,
c) vasúti átjáróban és közvetlenül előtte.
[?] . ( 2 pont )
4. 3 500 kg-t nem meghaladó összsúlyú
gépkocsl vezetője pótkocsival, amelynek
összsúlya nem haladja meg a 750 kg-t, közlekedhet
legfeljebb
a) 90 km.ó"1 sebességgel, a pályaúton
és gépkocsi vezetésre szánt utakon
legfeljebb 130 km/ó sebességgel közlekedhet,
b) 110 km.ó"1 sebességgel,
c) 90 km.ó"1 sebességgel.
[?] . ( 2 pont )
5. Az a vezető, akinek nincs szándékában, vagy aki
nem tud járművével a villamos mellett jobbról
elhaladni,
a) a villamos mögött olyan távolságban
köteles haladni, amely lehetővé teszi, hogy más
járművek elhaladhassanak a villamos mellett,
b) ezt köteles karnyújtással jelezni,
c) a legközelebbi kanyarodósávban köteles megállni.
[?] . ( 2 pont )
6. A járműnek tilos behajtani az
útkereszteződésbe, ha az útkereszteződésen
túl olyan a forgalmi helyzet,
a) hogy nem folytathatja utját, tehát az
útkereszteződésben megállásra
kényszerülne,
b) hogy csak csökkentett sebességgel haladhat,
c) hogy 30 km/óránál csak kisebb sebességgel haladhat.
[?] . ( 2 pont )
7. Ha a jármű nem veszélyezteti a közúti
közlekedés biztonságát és
folyamatosságát, vele lakott területen
a) várakozni a második sorban is szabad,
b) megállni és várakozni a gyalogos-átkelőhelyen is szabad,
c) megállni a második sorban is szabad.
[?] . ( 2 pont )
8. A kerékpárosoknak
a) legfeljebb kettesével, egymás mellett szabad haladniuk,
b) szabad a kormányt elengedve haladniuk, ha a közelben nincsenek gépjárművek,
c) csak egyesével, egymás mögött szabad haladniuk.
[?] . ( 2 pont )
9. A sétálóövezetbe behajtani
a) csak kerékpárral és mopeddel szabad,
b) csak olyan járművekkel szabad, amelyek részére
ezt közúti jelzés teszi lehetővé,
c) minden járművel szabad, ha menetsebessége nem haladja meg a 20 km/órát.
[?] . ( 2 pont )
10. Az a személy, akit azzal a járási
közlekedésrendészeti felügyelőség
megbízott, a tanulóifjúság vagy a
még nem iskolaköteles gyermekek úttesten való
átkelésekor
a) az iskola vagy óvoda közelében jogosult jármű megállítására,
b) iskola, színház vagy mozi közelében
jogosult jármű megállítására,
c) minden helyen jogosult jármű megállítására.
[?] . ( 2 pont )
11. A kiegészítő táblák
a) pontosabbá teszik, kiegészítik vagy
korlátozzák annak a közúti
jelzőtáblának a jelentését, amely alatt
elhelyezték őket,
b) korlátozásokat rendelnek el a közúti közlekedés résztvevőjének,
c) távoli célokról nyújtanak tájékoztatást.
[?] . ( 2 pont )
12. Ha a forgalom irányítása közben a rendőr
kinyújtott karjával derékmagasságban
többször vízszintesen int, jelzésének
jelentése
a) növelni a sebességet,
b) csökkenteni a sebességet,
c) bekanyarodás kötelező.
[?] . ( 2 pont )
13. Ha a rakomány a jármű elején vagy hátulján több mint
a) 1 m-rel túlnyúlik, a túlnyúló
véget egy, legalább 2Ox2O cm nagyságú
sárga zászlóval kell megjelölni; korlatozott
látási viszonyok között pedig elöl is,
és hátul is sárga fényvisszaverővel,
b) 1 m-rel túlnyúlik, a tunyuló
végét egy, legalább 3Ox3O cm
nagyságú piros zászlóval kell
megjelölni; korlátozott látási viszonyok
között pedig elöl nem vakító fehér
fényt adó lámpával és fehér
fényvisszaverővel, hátul piros fényt adó
lámpával és piros fényvisszaverővel,
c) O,5 m-rel túlnyúlik, piros fényvisszaverővel kell megjelölni.
[?] . ( 1 pont )
14. A jármű műszakilag alkalmatlannak bizonyul, és ki
kell zárni a közúti forgalomból az
észlelt meghibásodás
eltávolításának időpontjáig abban az
esetben, ha
a) a gépkocsiban használt kenőanyag nincs jóváhagyva a kocsi gyártója által,
b) nem lehet bekapcsolni a koffer világítását,
c) valamelyik pneumatika, vagy kerék korong nagymérvűen károsodott.
[?] . ( 1 pont )
15. Személygépkocsi utánfutóját, vontatmányát
a) tilos személyszállításra használni,
b) szabad személyszállításra
használni, de a menetsebesség nem haladhatja meg a 6O
km/órát,
c) tilos személyszállításra
használni; ez nem vonatkozik a személygépkocsihoz
kapcsolt lakókocsira, amelyben szabad személyeket
szállítani.
[?] . ( 1 pont )
16. Az itt ábrázolt jelzőtábla 4
a) a nyíl mutatta irányban való továbbhaladásra kötelez,
b) egyirányú forgalmat jelöl,
c) a forgalmi akadálynak a nyíl mutatta irányban való kikerülésére kötelez.
[?] . ( 2 pont )
17. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Kerékpárral behajtani tilos.
b) Kerékpárkölcsönzőhöz vezető út.
c) Kerékpárút; a jelzőtábla a
kerékpárosokat utasítja a megjelölt
sáv vagy út használatára.
[?] . ( 2 pont )
18. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Megengedett legnagyobb sebesség.
b) Ajánlott sebesség.
c) Megengedett legkisebb sebesség.
[?] . ( 2 pont )
19 Ez a jelzőtábla:
a) az így megjelölt szakaszon köteles a
gépkocsivezető a haladó jármű előirt
fényszóróját bekapcsolni,
b) azon útszakaszt jelöli, ahol tilos a távolsági fény használata
c) tájékoztatja a vezetőt azon
útszakaszról, ahol a szembejövő járművek
használhatják a tompított
fényszórót.
[?] . ( 2 pont )
20. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Kerékpárút.
b) Lakó-pihenő övezet.
c) Kerékpáros-átkelőhely.
[?] . ( 2 pont )
21. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Korlátozott forgalmú övezet vége.
b) Lakó-pihenő övezet vége.
c) Olyan övezet vége, ahol járművel megállni tilos
[?] . ( 2 pont )
22. Ha az itt ábrázolt útburkolati jel olyan
forgalmi sávokat választ el, amelyekben ellentétes
irányú a forgalom,
a) a jármüvezető a két vonal közül a jobb
oldalinak a jelentését köteles figyelembe venni,
b) a jármüvezető a két vonal közül a bal
oldalinak a jelentését köteles figyelembe venni,
c) a forgalmi sávokban közlekedő járművekre a fényjelzések vonatkoznak.
[?] . ( 2 pont )
23. Az itt ábrázolt útburkolati jel
a) kerékpáros-átkelőhely előjelzése,
b) a Kerékpárosok megszabott haladási irányát jelzi a kerékpárúton,
c) kerékpáros-átkelőhelyet jelöl.
[?] . ( 2 pont )
24. Harmadikként halad el a forgalmi akadály mellett
a) a kékjármű,
b) a sárga jármű,
c) a zöld jármű.
[?] . ( 3 pont )
25. Ha az útkereszteződés szemközti sarkában
levő fényjelző készülék az
útkereszteződés kiürítésére
felszólító jelzést ad,
a) a balra bekanyarodó piros jármű köteles
haladási elsőbbséget adni a szembejövő zöld
és sárga járműnek, valamint a mindkét
irányban közlekedó villamosoknak,
b) a szembejövő zöld és sárga járműnek,
valamint a szembejövő villamosnak haladási
elsőbbsége van a piros járművel szemben,
c) a balra bekanyarodó piros járműnek haladási
elsőbbsége van a szembejövő zöld és
sárga járművel, valamint mindkét villamossal
szemben.
[?] . ( 3 pont )
26. Elsőként halad át az útkereszteződésen
a) a piros jármű,
b) az ön járműve,
c) a zöld jármű.
[?] . ( 3 pont )
27. Az ön járműve hányadikként halad át az útkereszteződésen?
a) Utolsóként.
b) Másodikként.
c) Elsőként.
[?] . ( 3 pont )