1. Járda
a) csak a megfelelő jelzéssel (C 8 sz.) megjelölt út vagy útrész,
b) a jobb oldali útpadka; ahol útpadka nincs, a
járda az úttest jobb oldali, egy méter
széles széle,
c) az útnak elsősorban a gyalogosok
közlekedésére szolgáló, az
úttesttől rendszerint szintkülönbséggel vagy
más módon elhatárolt része.
[?] . ( 2 pont )
2. Kerékpáros-átkelőhely
a) a megfelelő vízszintes (V 7 sz.) közúti
jelzéssel (útburkolati jellel) és esetleg a (D
éb sz.) függőleges közúti jelzéssel
(jelzőtáblával) is megjelölt hely,
b) a gyalogos-átkelőhely is,
c) mindaz a hely, ahol egyszerre háromnál több kerékpáros halad át az úttesten.
[?] . ( 2 pont )
3. A járművezetőnek álló autóbusz
kikerülésénél, amely gyermekeket
szállító autóbusz jelzéssel (0 4
sz.) van megjelölve, teklntettel kell lennle arra, hogy a
gyermekek kifuthatnak az úttestre és
a) ezért mindig legfeljebb 15 km.ó"1 gyorsasággal kell közlekednie
b) ezért mindig le kell állítania a járművet,
c) úgy kell közlekednie, hogy a gyermekeket ne veszélyeztesse.
[?] . ( 2 pont )
4. Járművel tilos előzni, ha az előtte haladó
jármű vezetője menetirány-változtatást jelez
a) jobbra,
b) balra, mégpedig semmilyen körülmények között,
c) balra, és ha nem előzhető meg jobbról, esetleg ha nem
előzhető meg egy másik szabad, az úttesten azonos
menetirányban kijelölt forgalmi savban.
[?] . ( 2 pont )
5. A vezető a jármű megengedett legnagyobb
sebességét, ha pedig járműszerelvényről van
szó, a szerelvény egyetlen járművének
megengedett legnagyobb sebességét
a) sem lépheti túl; ez nem érvényes, ha autópályán közlekedik,
b) sem lepheti túl, legfeljebb 2O%-kal,
c) sem lépheti túl.
[?] . ( 2 pont )
6. A jobbra bekanyarodó gépjármű és motor nélküli jármű vezetője
a) köteles haladási elsőbbséget adni a
szembejövő tömegszállító
járműveknek, ha azok balra kanyarodnak,
b) ott, ahol a villamostól balra is szabad haladni, a
villamosnak is köteles haladási elsőbbséget adni,
c) köteles haladási elsőbbséget adni a mögötte haladó első járműnek.
[?] . ( 2 pont )
7. Járművel tilos megfordulni
a) egyirányú forgalmú közúton,
b) I. osztályú és nemzetközi forgalmú közúton,
c) mindenfajta útkereszteződésben.
[?] . ( 2 pont )
8. Az a vezető, aki úgy szándékozik
eltávozni járművétől, hogy szükség
esetén nem tud majd azonnal közbelépni, köteles
a) járművét mindig csak a kijelölt várakozóhelyen leállítani,
b) gondoskodni róla, hogy járműve ne
veszélyeztesse a közúti közlekedés
biztonságát és folyamatosságát,
c) kirakni a járműből a benne szállított dolgokat.
[?] . ( 2 pont )
9. .Járművel tilos megállni és várakozni
a) útkereszteződésben és 15 ,n-nél kisebb
távolságban annak határa előtt, illetve 10 m
távolságban mögötte,
b) minden útkereszteződésben,
c) útkereszteződésben és 5 m-nél kisebb
távolságban annak határa előtt, illetve
mögött; ez a tilalom nem érvényes a lakott
területen levő ,T" alakú útkereszteződés
úttorkolattal szembeni oldalán.
[?] . ( 2 pont )
1O. Nem korlátozott látási viszonyok
között is tompított fényszóróval
kivilágítva kell közlekednie
a) az olyan gépjárműnek vagy
járműszerelvénynek, amelynek méretei vagy
rakományának méretei meghaladjak a megszabott
legnagyobb méreteket, valamint a motorkerékpárnak,
b) a tömegszállító járműnek, ha
hatnál több személyt szállít,
és a kerékpárnak,
c) minden három- és négykerekű gépjárműnek.
[?] . ( 2 pont )
11. Élő állatok szállítása esetén
a) a járművet mindig tompított fényszóróval kell kivilágítani,
b) tilos veszélyeztetni a járművezett, és a
járművet mindig tompított
fényszóróval kell kivilágítani,
c) tilos veszélyeztetni a járművezett, a járműben
szállított személyeket és a
közúti közlekedés biztonságát.
[?] . ( 2 pont )
12. A fényjelző készülék
(fénysorompó) két egymás mellett
elhelyezett, felváltva villogó pirosfényt
adó lámpájának figyelmeztető jelzése
a) kötelességükké teszi a gyalogosoknak, hogy ne lépjenek az úttestre,
b) azt jelenti, hogy a jármüvezető a fényjelző
készülék előtt köteles
megállítani járművét,
c) azt jelenti, hogy a jármüvezető köteles csökkenteni a menetsebességet.
[?] . ( 2 pont )
13. Ha gépjármű vontatására vonókötelet használnak,
a) annak hossza nem lehet 1,5 m-nél kisebb,
b) a járművek közötti távolság nem lehet 2,5 m-nél kisebb,
c) a járművek közötti távolság nem lehet 2 m-nél kisebb.
[?] . ( 1 pont )
14. A jármű műszakilag alkalmatlannak bizonyul, és ki
kell zárni a közúti forgalomból az
észlelt meghibásodás
eltávolításának időpontjáig abban az
esetben, ha
a) a pneumatika külső felületén szakadások,
meghibásodások észlehetők, amelyek
kitakarják a kord-szerkezetet, vagy károsodást
okoznak benne,
b) a gépkocsi nem rendelkezik legalább egy fehérfényű kereső reflektorral,
c) a távolsági fényeket nem lehet átkapcsolni a körvonalfényekre.
[?] . ( 1 pont )
15. A jármű műszakilag alkalmatlannak bizonyul, és ki
kell zárni a közúti forgalomból az
észlelt meghibásodás
eltávolításának időpontjáig abban az
esetben, ha
a) a kipufogó gázrendszer valamely része nem
tömör, és ennek következtében a
kipufogógáz nagymérvű zaj forrása,
b) a sofőr helyéről nem lehet beállítani a jobboldali elülső visszapillantó tükröt,
c) nem tudja elérni legalább a 80km/óra sebességet.
[?] . ( 1 pont )
16. Az itt ábrázolt jelzőtábla
a) a közút megjelölt szakaszán tiltja az állatok hajtását,
b) arra a helyre figyelmeztet, ahol gyakran hajtanak át az
úttesten vagy hajtanak az úton
háziállatokat,
c) arra a helyre figyelmeztet, ahol gyakran szaladnak át az úttesten szabadon élő állatok.
[?] . ( 2 pont )
17. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Behajtani tilos.
b) Alagút.
c) Gyalogos-felüljáró.
[?] . ( 2 pont )
18. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Mindenfajta kétkerekű járművel behajtani tilos.
b) Motorkerékpárral behajtani szabad.
c) Motorkerékpárral behajtani tilos.
[?] . ( 2 pont )
19. Az itt ábrázolt, vasúti átjáró előtt elhelyezett jelzőtábla
a) vasúti jármű megállóját jelöli,
b) arra utasítja a vezetőt, hogy járművét olyan
helyen állítsa meg, ahonnan megfelelő
kilátása van a vasúti pályára,
c) pályaőr által orzott vasúti átjárót jelöl.
[?] . ( 2 pont )
20. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Egyirányú forgalom.
b) .Útirány-előjelző tábla.
c) Kötelező haladási irány.
[?] . ( 2 pont )
21. Az itt ábrázolt jelzőtábla
a) útkereszteződést jelöl alárendelt úttal,
b) a forgalmi sávok számának növekedéséről tájékoztat,
c) arról tájékoztat, hogy a megjelölt
célok a legközelebbi
útkereszteződésnél melyik irányban
érhetők el.
[?] . ( 2 pont )
22. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Gyermekek.
b) Lakó-pihenő övezet.
c) Lakott terület kezdetének megjelölése.
[?] . ( 2 pont )
23. Az itt ábrázolt kiegészítő tábla jelentése:
a) Azoknak a helyeknek az iránya és
távolsága, ahonnan kezdve hatályos az a
jelzőtábla, amely alatt a kiegészítő
táblát elhelyezték.
b) A hatályosság útszakaszhossza.
c) Irányjelző nyíl.
[?] . ( 2 pont )
24. A piros jármű hányadikként halad át az útkereszteződésen?
a) Elsőként a zöld járművel egyszerre.
b) Utolsóként.
c) Elsőként a kék járművel egyszerre.
[?] . ( 3 pont )
25. A kék járműnek
a) tilos veszélyeztetnie az abban a folyamatos forgalmi
sávban közlekedő piros járművet, amelybe
áthajt,
b) haladási elsőbbsége van a piros járművel
szemben, mert előzésre kijelölt forgalmi sávban
közlekedik,
c) haladási elsőbbsége van a piros járművel
szemben, mert lassú járművek részére
kijelölt forgalmi sávban közlekedik.
[?] . ( 3 pont )
26. A járművek a következő sorrendben haladnak át az útkereszteződésen:
a) 1. az ön járműve, 2. a kék, 3. a piros,
b) 1. a kék, 2. a piros, 3. az ön járműve,
c) 1. a kék, 2. az ön járműve, 3. a piros.
[?] . ( 3 pont )
27. Az ön járműve hányadikként halad át az útkereszteződésen?
a) Harmadikként.
b) Másodikként.
c) Elsőként.
[?] . ( 3 pont )