1 . A járműszerelvény
a) egy vagy több gépjárműből és egy vagy
több pótkocsiból (vontatmányból)
álló szerelvény,
b) több mint két villamosból álló szerelvény,
c) több mint 10 egymás után, egymástól
25 méternél rövidebb távolságban
közlekedő jármű.
[?] . ( 2 pont )
2. Kerékpáros-átkelőhely
a) a megfelelő vízszintes (V7 sz.) közúti
jelzéssel (útburkolati jellel) és esetleg (a D6b
sz.) függőleges közúti jelzéssel
(jelzőtáblával) is megjelölt hely,
b) a gyalogos-átkelőhely is,
c) mindaz a hely, ahol egyszerre háromnál több kerékpáros halad át az úttesten.
[?] . ( 2 pont )
3. A járművezetőnek tilos szeszes italt vagy más, hátrányosan ható szert
a) fogyasztania legkevesebb 12 órával a járművezetés befejezése után,
b) fogyasztania útközben,
c) fogyasztania, de csak motorkerékpár és olyan
jármű vezetése közben, amelynek
összsúlya meghaladja a 3500 kg-t.
[?] . ( 2 pont )
4. A biztonsági övvel kötelezően felszerelt ülésen helyet foglaló személy
a) Köteles az övet menet közben rendesen becsatolva használni,
b) köteles az övet menet közben becsatolva
használni, de csak akkor, ha lakott területen
kívül közlekedik,
c) nem köteles az övet menet közben becsatolva
használni, ha hátsó ülésen ül,
[?] . ( 2 pont )
5. Közúton a járművel
a) az úttest jobb oldalán, és ha
különös körülmények nem
gátoljak, az úttest jobb szele menten kell
közlekedni,
b) jobb oldalon, az útpadkától legalább 1,2 m távolságban kell közlekedni,
c) mindig csak az úttest jobb széle menten kell közlekedni.
[?] . ( 2 pont )
6. Ha a kijelölt forgalmi sávban a forgalmat
váltakozva a két menetirányban (S5a és S 5b
sz.) fényjelzésekkel irányítják, a
járművezetőnek tilos áthajtania abba a forgalmi
sávba,
amelybe a behajtást
a) a fényjelzés tiltja,
b) a fényjeles tiltja; ez nem vonatkozik a motor nélküli jármű vezetőjére,
c) a "Szabad" (S sb sz.) fényjelzés megengedi, ha a látási viszonyok korlátozottak.
[?] . ( 2 pont )
7. A járművezető a menetsebességet
a) képességeinek megfelelően köteles
megválasztani; a rakomány tulajdonságainak
megfelelően csak akkor, ha a járművön élő
állatokat vagy veszélyes rakományt
szállít,
b) minden, meg az előre nem látható
körülményeknek is megfelelően köteles
megválasztani,
c) főként képességeinek, a jármű és
a rakomány tulajdonságainak, az időjárási
viszonyoknak és más előrelátható
körülményeknek megfelelően köteles
megválasztani.
[?] . ( 2 pont )
8. Jobbra kanyarodás előtt a vezető köteles
a) az úttest jobb szélére történő
lehúzódás előtt mindig figyelmeztető
hangjelzést is adni,
b) járművével szorosan az úttest jobb
szélére húzódni; ha bekanyarodás
előtt a jármű vagy a rakomány méretei miatt
menetirányától balra kénytelen
eltérni, a menetirány
megváltoztatását mindig csak jobbra jelzi,
c) járművével mindig az úttest közepére besorolni.
[?] . ( 2 pont )
9. Amennyiben az alagútban meghibásodott a
gépjármű, baleset történt, vagy tűz
ütött ki, aminek következtében az nem
képes tovább haladni, a gépkocsi vezetője a
megállás után köteles haladéktalanul
a) elhagyni az alagutat és a balesetet azonnal jelenteni a legközelebbi rendőrnek,
b) biztosítani a gépkocsi elvontatását az alagútból,
c) kikapcsolni a motort, ha a gépjármű független fűtéssel rendelkezik ezt a fűtést is
[?] . ( 2 pont )
10. Figyelmeztető fényjelzést
a) a patkolólámpák be- és kikapcsolásával kell adni,
b) a tompított vagy a ködfényszóró be- és kikapcsolásával kell adni,
c) a tompított vagy a távolsági
fényszóró be- és
kikapcsolásával (felvillantásával) kell
adni.
[?] . ( 2 pont )
11. Ha a közúti baleset halált vagy személyi
sérülést okozzon, ha a baleset
következtében megrongálódott a
közút vagy valamilyen közhasznú
berendezés, ha veszélyes anyagok szivárogtak ki,
vagy a balesetben részes járművek valamelyikében,
a szállított dolgokat is beleértve, vagy
más vagyonban a külön jogszabály szerint
meghatározott havibérrel jutalmazott alkalmazott
minimálbérének tízszeresét
nyilvánvalóan meghaladó kár keletkezett, a
baleset részese köteles
a) a közúti balesetet 24 órán belül a rendőrnek jelenteni,
b) a közúti balesetet a járási hivatalnak jelenteni,
c) a Közúti balesetet haladéktalanul jelenteni a rendőrnek.
[?] . ( 2 pont )
12. Ha az irányított forgalmú
útkereszteződés közelében
gyalogos-átkelőhely, -felül- vagy aluljáró
van, a gyalogosnak
a) másutt is át szabad kelnie, ha a forgalmi helyzet megengedi,
b) csak azon szabad átkelnie,
c) másutt csak korlatozott látási viszonyok között szabad átkelnie.
[?] . ( 2 pont )
13. A 6OO mm teljes szélességet meghaladó
kézikocsit húzó vagy toló személynek
a) az úttest jobb szélén kell közlekednie; ha
ezzel nem veszélyezteti vagy nem korlátozza a
gyalogosokat, a jobb oldali útpadkán is haladhat,
b) a járdán kell közlekednie, ha ezzel nem veszélyezteti a gyalogosokat,
c) az úttest bal szelén vagy a bal oldali útpadkán kell közlekednie.
[?] . ( 1 pont )
14. A jármű műszakilag alkalmatlannak bizonyul, és ki
kell zárni a közúti forgalomból az
észlelt meghibásodás
eltávolításának időpontjáig abban az
esetben, ha
a) a figyelmeztető hangjelzés hangja megváltozott,
b) a találkozási lámpák
fénycsóvája világító
felületének legmagasabb pontja lejjebb van, mint 1200 mm
-rel az út szintje felett,
c) némelyik, a biztonságos közúti
közlekedés szempontjából fontos lámpa
hiányzik, vagy rosszul van elhelyezve, nem
világít, vagy nem felel meg a
követelményeknek, tehát közvetlen
veszélyeztetettséget okoz.
[?] . ( 1 pont )
15. A személygépkocsinak, a tehergépkocsinak és az autóbusznak rendelkeznie kell
a) a kerékagyhoz való két darab lezárt anyacsavarral,
b) a gépkocsi kategóriájától
függően előírt, motoros első segély
ládikóval,
c) krétával és mérőszalaggal, hogy
közúti baleset esetén ki lehessen jelölni a
jármű helyzetét és nyomait.
[?] . ( 1 pont )
16. Az itt ábrázolt, kiegészítő
táblával ellátott jelzőtábla
jelentése:
a) Négy veszélyes útkanyarulat, az első jobbra.
b) Négy forgalmi akadály kikerülésének módja.
c) Csúszós úttest 4 km-és útszakaszon.
[?] . ( 2 pont )
17. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Autóbusszal behajtani tilos.
b) Autóbusszal behajtani szabad.
c) Autóbusz-forgalmi sáv.
[?] . ( 2 pont )
18. Az itt ábrázolt jelzőtábla feloldja
a) minden előző tilalmi jelzőtábla hatályát,
b) a Várakozni tilos (B 3O sz.) és a Megállni tilos (B 31 sz.) jelzőtábla hatályát,
c) az Előzni tilos (B 25a sz.), a Tehergépkocsival előzni tilos
(B 26a sz.), a Megengedett legnagyobb sebesség (B 27a sz.)
és a Megengedett legkisebb sebesség (C 12a)
jelzőtábla hatályát, ha e táblák
közül legalább kettőt együtt használtak.
[?] . ( 2 pont )
19. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Sétálóövezet.
b) Várakozóhely.
c) Rendőrség.
[?] . ( 2 pont )
20. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) A városi tömegközlekedés járművei részére fenntartott forgalmi sáv.
b) Trolibuszok részére fenntartott várakozóhely.
c) Trolibusz-megállóhely.
[?] . ( 2 pont )
21 . Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Úton folyó munkák.
b) Megváltozott helyi forgalomszabályozás.
c) Korlátozott forgalmú övezet.
[?] . ( 2 pont )
22. Az itt ábrázolt jelzőtábla
a) arról tájékoztat, hogy a
megállóhelyen álló villamost balról
is ki lehet kerülni,
b) arról tájékoztat, hogy a villamos mellett balról is lehet haladni,
c) osztott pályás közúton főként
arról tájékoztat, hogy az
ellenirányú forgalom úttestre kell majd
áthajtani.
[?] . ( 2 pont )
23. Az itt ábrázolt útburkolati jel
a) az útkereszteződés határát jelöli ;
ez nem érvényes akkor, ha ezt az útburkolati jelet
segédvonalként veszik igénybe a járművek
megállítására az
útkereszteződés térségében ,
b) az alárendelt út kezdetét jelöli,
c) olyan helyet jelöl, ahol a vezető mindig köteles megállítani járművét
[?] . ( 2 pont )
24. Utolsóként halad át az útkereszteződésen
a) a kék jármű,
b) a piros jármű,
c) a zöld jármű.
[?] . ( 3 pont )
25. A piros járműnek
a) kötelessége lehetővé tenni a kékjárműnek, hogy a forgalmi akadályt kikerülje,
b) haladási elsőbbsége van a kék járművel
szemben, mert annak forgalmi sávjában forgalmi
akadály van.
c) kötelessége lehetővé tenni a kék és
a zöld járműnek, hogy a forgalmi akadályt
kikerülje.
[?] . ( 3 pont )
26. A járművek a következő sorrendben haladnak át az útkereszteződésen:
a) 1. az ön járműve, 2. a piros, 3. a zöld,
b) 1. a zöld, 2. az ön járműve, 3. a piros,
c) 1. a piros, 2. a zöld, 3. az ön járműve.
[?] . ( 3 pont )
27. Az ön járműve hányadikként halad át az útkereszteződésen?
a) Elsőként a zölddel egyszerre.
b) Harmadikként a zölddel egyszerre.
c) Utolsóként.
[?] . ( 3 pont )