1. A gyalogos a közúti közlekedés gyalog közlekedő résztvevője; gyalogos
a) a fogathajtó és az a személy is, aki olyan
kézikocsit húz vagy tol, amelynek teljes
szelessége nem haladja meg a 150 cm-t,
b) mindannak a motor nélküli járműnek a vezetője is,
amely 3O km/óránál kisebb sebességgel halad,
c) az a személy is, aki olyan kézikocsit húz vagy
tol, amelynek teljes szélessége nem haladja meg a 600
mm-t.
[?] . ( 2 pont )
2. Gyalogos-átkelőhely
a) minden hely, ahol egyszerre ötnél több gyalogos kel át az úttesten,
b) csak az a hely, ahol gyalogosok számára
rendszeresített fényjelző készülék van,
c) a megfelelő (V 6 sz.) vízszintes közúti
jelzéssel (útburkolati jellel) és esetleg (a D
éa sz.) függőleges közúti jelzéssel
(jelző táblával is megjelölt hely.
[?] . ( 2 pont )
3. Ott, ahol két forgalmi sáv egy forgalmi sávra
szűkül anélkül, hogy nyilvánvaló lenne,
melyik a folyamatos sáv,
a) a jobb forgalmi sávban haladó járműnek tilos
veszélyeztetnie a bal forgalmi sávban közlekedő
járművet,
b) a bal forgalmi sávban haladó járműnek tilos
veszélyeztetnie a jobb forgalmi sávban közlekedő
járművet,
c) a súlyosabb járműnek van haladási elsőbbsége.
[?] . ( 2 pont )
4. Annak a járműnek a vezetője, amely előzéskor eltér menetirányától,
a) veszélyeztetheti a mögötte haladó járműveket, de csak kismértékben,
b) nem köteles jelezni menetirányának megváltoztatását,
c) köteles jelezni menetirányának megváltoztatását.
[?] . ( 2 pont )
5. Járművel tilos megfordulni és hátramenetet végezni
a) ,T" alakú útkereszteződésben,
b) mindenfajta útkereszteződésben,
c) irányított forgalmú útkereszteződésben és közvetlen közelében.
[?] . ( 2 pont )
6. Járművel tilos megállni és várakozni a
hosszirányú folytonos vonal (V1a és V1b sz.)
kezdetétől és végétől, illetve a
járdasziget kezdetétől és végétől
számított 5 m-en belül ott, ahol egyrészt e
vonal és a megálló jármű,
másrészt a járdasziget és a
megálló jármű között nem maradna
szabadon legalább egy, legkevesebb
a) 3 m széles forgalmi sáv,
b) 2,5 m széles forgalmi sáv,
c) 2 m széles forgalmi sáv.
[?] . ( 2 pont )
7. A vasúti átjáróra tilos ráhajtani, ha
a) a vasúti jelzőőr piros vagy sárga zászlóval körözve jelzést ad,
b) a vasúti jelzőőr piros vagy sárga zászló
vízszintes lengetésével jelzést ad,
c) világít a villogó fehér fényt adó lámpa.
[?] . ( 2 pont )
8. Az irányjelző lámpát a járművezető csak addig működteti, amíg
a) menetirányának megváltoztatását el nem kezdte,
b) menetirányától nem kezdett eltérni,
c) menetirányát megváltoztatja, amíg
menetirányától eltér, vagy amíg
elfoglalja helyét abban a forgalmi sávban, amelybe
áthajt.
[?] . ( 2 pont )
9. Gépjármű vontatásakor a vontató
járművet nem korlatozott látási viszonyok
között is ki kell világítani
a) távolsági fényszóróval,
b) tompított fényszóróval,
c) legalább két, narancssárga színű figyelmeztető fényt adó lámpával.
[?] . ( 2 pont )
10. Ha az elakadást jelző háromszöggel
kötelezően felszerelt gépjármű
kényszervárakozás esetén az
autópálya vagy autóút
útpadkáján vagy úttestén áll,
az ilyen jármű vezetőjének az elakadást jelző
háromszöget
a) legalább 5O m távolságra a jármú mögött kell elhelyeznie,
b) legalább 100 m távolságra a jármú mögött kell elhelyeznie,
c) csak korlatozott látási viszonyok között kell használnia.
[?] . ( 2 pont )
11. A személyszállításra
rendszeresített gépjárműben és
pótkocsijában
a) a 6 éven felüli szállított
személyek száma nem haladhatja meg az
engedélyezett férőhelyek számát,
b) a 12 éven felüli szállított
személyek száma nem haladhatja meg az
engedélyezett férőhelyek számát,
c) a szállított személyek száma, tekintet
nélkül életkorukra, nem haladhatja meg az
engedélyezett férőhelyek számat.
[?] . ( 2 pont )
12. Ha a forgalom irányítása közben a rendőr
kinyújtott karját fel-le mozgatja,
jelzésének jelentése
a) csökkenteni a sebességet,
b) megállítani a járművet,
c) növelni a sebességet.
[?] . ( 2 pont )
13. A rendőr jogosult bevonni a jármű forgalmi
engedélyét (nyilvántartási
igazolólapját) és a
rendszámtáblát is, ha
a) indokoltan feltételezhető, hogy a járási
közlekedésrendészeti felügyelőség
bevonja a vezető járművezetői engedélyét,
b) a járművezető nem vetette alá magát az
elrendelt orvosi felülvizsgálatnak vagy
pszichológiai kivizsgálásnak,
c) a jármű műszaki állapota nem felel meg a megszabott feltételeknek.
[?] . ( 1 pont )
14. A gépjárműnek rendelkeznie kell
a) legalább 6 m hosszú vontatórúddal; ez
nem érvényes az egy nyomvonalú járművekre,
b) vontató kötéllel; ez vonatkozik az egy nyomvonalú járművekre is,
c) kézi emelőszerkezettel, aminek teherbírása
megegyezik a gépkocsi legmegterheltebb futóművének
terhelésével, vagy a jármű emelésre
kerülő részének legnagyobb megengedhető
tömegével, miközben az emelés
módjának meg kell egyeznie az emelő
gyártójának használati
utasításával.
[?] . ( 1 pont )
15. A jármű műszakilag alkalmatlannak bizonyul, és ki
kell zárni a közúti forgalomból az
észlelt meghibásodás
eltávolításának időpontjáig abban az
esetben, ha
a) a hátsó szélvédő üvegére
jóváhagyott védőfólia van ragasztva,
b) a gépkocsin használatos kenőanyagokat a gyártó nem hagyta jóvá,
c) a járművön kimutatható a hajtóanyag, az
olaj, vagy egyéb üzemi folyadék kifolyása.
[?] . ( 1 pont )
16. Az itt ábrázolt jelzőtábla
a) olyan útszakaszra figyelmeztet, ahol az előző
útszakasztól eltérően az úttest adott
részén ideiglenesen vagy állandó jelleggel
kétirányú a forgalom,
b) olyan útszakaszra figyelmeztet, ahol váltakozó forgalomirányítás van,
c) olyan helyre figyelmeztet, ahol a járművezetőnek
elsőbbsége van a szembejövo járművezetővel szemben.
[?] . ( 2 pont )
17. Az itt ábrázolt jelzőtábla, ha a
közúti közlekedés biztonsága
megköveteli,
a) főként arra a helyre figyelmeztet, ahol a villamos a többi jármű menetirányát keresztezi,
b) a villamos végállomására figyelmeztet,
c) járdasziget nélküli villamosmegállóra figyelmeztet.
[?] . ( 2 pont )
18. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Motor nélküli járművel behajtani tilos.
b) Útszűkület.
c) Mindenfajta járművel behajtani tilos.
[?] . ( 2 pont )
19 Ez a jelzőtábla:
a) az így megjelölt szakaszon köteles a
gépkocsivezető a haladó jármű előirt
fényszóróját bekapcsolni,
b) azon útszakaszt jelöli, ahol tilos a távolsági fény használata
c) tájékoztatja a vezetőt azon
útszakaszról, ahol a szembejövő járművek
használhatják a tompított
fényszórót.
[?] . ( 2 pont )
20. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Nemzetközi forgalmú főútvonal.
b) Megengedett legnagyobb sebesség.
c) II. osztályú közút.
[?] . ( 2 pont )
21 . Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Rádióhullámhossz.
b) Nemzetközi forgalmú főútvonal.
c) Kilométerjelző tábla.
[?] . ( 2 pont )
22. Az itt ábrázolt jelzőtábla jelentése:
a) Lakott terület kezdete.
b) Kerülethatár.
c) Útirány-előjelző tábla.
[?] . ( 2 pont )
23. Az itt ábrázolt útburkolati jel jelentése:
a) Autóbusz-megállóhely.
b) Útburkolati feliratok.
c) Autóbusszal vagy trolibusszal behajtani tilos.
[?] . ( 2 pont )
24. Másodikként hajt be az útkereszteződésbe
a) a kék jármű,
b) a zöld jármű,
c) a piros jármű.
[?] . ( 3 pont )
25. Utolsóként halad át az útkereszteződésen
a) a sárga jármű,
b) a zöld jármű,
c) a kékjármű.
[?] . ( 3 pont )
26. Az ön járműve hányadikként halad át az útkereszteződésen?
a) Elsőként.
b) Utolsóként.
c) Másodikként.
[?] . ( 3 pont )
27. A járművek a következő sorrendben haladnak át az útkereszteződésen:
a) 1. az ön járműve, 2. a piros, 3. a zöld, 4. a kék.
b) 1. a piros, 2. az ön járműve, 3. a zöld, 4. a kék.
c) 1. az ön járműve, 2. a piros, 3. a kék, 4. a zöld.
[?] . ( 3 pont )